Életmód, (ön)gondoskodás

Amikor életmódról beszélünk, mindenki másra gondol. Persze törekszünk egészségesen élni, de legtöbbször csak elméletben sikerül, és amúgy is elég megfoghatatlan, mi az egészséges. Azt már gyerekkorban megtanítják, hogy a sok cukor, a dohányzás és az alkohol nem egészséges. Miért van még akkor mindig ennyi szenvedélybeteg és szénhidrátfüggő felnőtt? Miért nem élünk mind 100 évig, ha kezünkben a tuti recept?

A válasz nagyon komplex, könyvek százait írták már meg ebben a témában, és én is elolvastam jópárat, követem az életmód trendeket és nézek podcast-eket. Amit leszűrtem belőlük, hogy nem az számít, amit mondanak a szüleink, a pedagógusok, a guruk és más tanácsadók. Kicsi korban azt szívjuk magunkba, amit látunk magunk körül. Amilyen mintát látunk, azt vesszük alapnak ahogy növekedünk. Egy kamasz aztán már elég hamar átlát a helyzeten, felfedezi a szülei gyarlóságát, és megkérdőjelezi a hitelességüket. Elkezdi az ellenkezőjét csinálni annak, amit mondanak, kipróbál minden „tiltott” dolgot, és fittyet hány a tudatosságra, inkább csak szeretné azt csinálni, ami jól esik neki. Ilyenkor még mindent kibír a szervezet, a napi szintű gyorséttermi kaját, energiaitalokat, éjszakázást, hogy a durvább dolgokat ne is említsem.

De az évek telnek, és azt vesszük észre, hogy már nem úgy kelünk fel, fásultabbak vagyunk, nem tudunk úgy teljesíteni a munkában, mint régebben. Ha az önpusztításnak egy magasabb szintjén vagyunk, akkor látjuk a következményeket a tükörben is, illetve érezzük, hogy nem jó ez így, de nem tudjuk megfogalmazni, hogy miért. A negyvenes éveinkre szerintem nagyon sokan eljutunk oda, hogy elkezdjük kényelmetlenül érezni magunkat a bőrünkben. Belefásulunk a mindennapokba, testileg-lelkileg is kimerülünk, de valahogy nincs meg a lendület, hogy változtassunk rajta. És elérkezik az életközépi válság. 

Sokan fel sem ismerik. Ilyenkor vesznek a férfiak sportautót, vagy motort, ilyenkor bonyolódunk új kapcsolatokba, vagy választunk új hobbit. A nők, akik évekig szinte „csak” háziasszonyok és családanyák voltak, fellázadnak, mert rájönnek, hogy nem akarják ezt életük végéig így csinálni. Egyszóval eljön egy kitörési pont, amit mindenki máshogy él meg, de legtöbbször gyökeres változást hoz az életünkbe, ha akarjuk, ha nem.

És a változás jó. Még akkor is, ha nem tűnik annak. Egy magas vérnyomás, vagy diabétesz diagnózis ráébreszthet minket arra, hogy megtörhetjük az örökölt mintákat, nem kell ugyanúgy élnünk, mint a szüleinknek, mert igenis van választásunk. Már felnőttünk, és van szabad akaratunk. Dönthetünk másképp, élhetjük a saját életünket.

Persze itt vannak a nehezítő körülmények: a gyerekek, akik még nem álltak a saját lábukra, és sok esetben a szülők, akik ápolásra, gondoskodásra szorulnak. Anyagilag és szellemileg is nagyon megterhelő ez az időszak, pedig most kellene elkezdeni készülni a nyugdíjas éveinkre is. Ilyenkor tesszük fel a kérdést: hogy leszek, hol leszek 20-30 év múlva? Miből fogok élni? Milyen lesz az egészségem?

Ha már idáig eljutottunk, az fél siker. Ugyanis a kulcs itt is a tudatosság. Ha tudatosítom magamban, ha szembe nézek a ténnyel, hogy én is megöregszem egyszer (sőt, születéstől fogva öregszem), és hogy ezt nem lehet és nem is érdemes elkerülni, akkor elkezdem másképp szemlélni az életemet és a környezetemet. Lehetek megértőbb a szüleimmel, ha látom, hogy egyszer én is leszek kiszolgáltatott. Megszabadulhatok a függőségeimtől, ha felismerem, hogy ezek honnan jönnek és miből táplálkoznak. Szépen fokozatosan bevezethetek új szokásokat, amiktől jobban érzem magam: rendszeres séta, jóga, túrázás, egy jó kis közösséghez csatlakozás. Odafigyelek a szervezetem jelzéseire (kialvatlanság, izomfeszülés, fejfájás, kiégés,…), és megadom a testemnek, amire szüksége van. És tudom, hogy ezt magamért teszem, a mostani és az időskori önmagamért. És egy felelősebb társadalomért, mert nem várhatjuk mindig mástól a megoldást. 

Talán mostanában elindult valami, hiszen egyre többen figyelnek fel a tudatos öregedés témájára. Cikkek jelennek meg, interjúk, posztok, műsorok foglalkoznak azzal, hogy milyen lesz az élet egy öregedő társadalomban, és hogyan tudunk erre együtt felkészülni. Ha te is keresed, hogyan tudnál kapcsolódni ehhez, és honnan kaphatsz segítséget, támogatást, ez a honlap neked szól. Beszélgessünk minél többet a témáról, hallgassunk meg szakértőket, civileket, és vegyük fel a kapcsolatot a helyi szervezetekkel, építsünk közösséget!

Ruszkai-Simon Anna