„Régen jobban bírtam” – mit kezdjünk ezzel az érzéssel?

Szinte észrevétlenül csúszik be a gondolat. Nem nagy drámák közepette, hanem egy hétköznapi pillanatban: egy hosszú nap végén, egy fárasztó megbeszélés után, egy kimaradt programnál. „Régen ezt simán megcsináltam.”

Ez az egyik leggyakoribb belső mondat 45 felett. És bár sokan legyintenek rá, valójában fontos üzenetet hordoz. Mégpedig azt, hogy másképp működünk, mint korábban.

Miért ilyen erős ez az érzés?

Azért, mert nem pusztán fizikai tapasztalatról van szó. A „régen jobban bírtam” mögött gyakran ott van például az összehasonlítás a korábbi önmagunkkal.
A félelem a lemaradástól, az aggódás az idő múlása miatt, és a bizonytalanság: „ez már így marad?”

Ezeknek a felismerése valójában egy mély önreflexiót jelent, még ha elsőre kellemetlen is.

A legnagyobb félreértés: hogy ez egyenes út a leépüléshez

Sokan úgy élik meg ezt az érzést, mintha egy lejtőre kerültek volna. Mintha innentől minden egyre nehezebb lenne, és csak lefelé vezetne az út.

A valóság azonban ennél árnyaltabb. Nem arról van szó, hogy mindenben rosszabbak lettünk. A helyzet az, hogy más terhelések hatnak ránk, mint korábban és egészen más módon. A szervezet és a psziché 45 felett kevésbé tolerálja a felesleges túlterhelést. Ugyanakkor érzékenyebbé válik az egyensúlyvesztésre, és pontosabban jelzi, ha valami nem fér bele.

Mindez egy finomabb jelzőrendszert jelent, nem pedig gyengeséget.

Mit bírtunk régen jobban – és miért?

Ha őszinték vagyunk, a „régen” gyakran egy olyan időszakot jelentett, amikor kevesebb felelősség nyomta a vállunkat. Kevesebb élethelyzet futott párhuzamosan, a test gyorsabban kompenzált, a következmények később jelentkeztek. Vagyis nem az történik, hogy akkor „jobbak” voltunk. Csak más volt a terhelési környezet.

A belső párbeszéd csapdája

Az érzés önmagában nem probléma. Az igazi nehézség az, hogy mit kezdünk vele belül. Sokan ilyenkor elkezdenek erőltetni dolgokat, túlvállalni magukat, figyelmen kívül hagyni a jelzéseket. Mert nem akarnak „engedi”. Csakhogy ez hosszú távon kimerüléshez vezet.

Mi van, ha nem kevesebbet bírunk – hanem rosszul osztjuk be?

Ez az egyik legfontosabb felismerés ebben az életszakaszban. Sok 45+ ember nem azért fárad el hamarabb, mert kevesebb az energiája. Az viszi el az energiát, hogy egyrészt túl sok apró terhelés halmozódik. Másrészt nincs valódi regeneráció, nincs elég tér az átmeneteknek.

A test pedig ilyenk azt mondja: „így már nem jó”.

Az új egyensúly nem visszalépés

Az egyik legnehezebb elfogadás az, hogy az egyensúly nem ugyanott van, mint régen. És ez rendben van. Az új egyensúly gyakran azt jelenti, hogy kevesebb, de tudatosabb programra megyünk. Több pihenésre van szükségünk két terhelés között. Világosabbá válnak a határok, több „nem” és kevesebb automatikus „igen”.

Kívülről nézve akár lassulásnak tűnhet, belülről viszont stabilabb működés.

Mit lehet kezdeni ezzel az érzéssel a gyakorlatban?

Első lépés, hogy semmiképpen se nyomjuk el, vagy bagatellizáljuk. Inkább próbáljuk meg értelmezni és feltenni néhány kérdést. Amik hasznosak lehetnek:
• Mi az, ami most különösen fáraszt?
• Mi az, ami régen automatikusan ment, de ma már energiát visz?
• Hol lenne szükség átalakításra, nem erőlködésre?

Ezek a kérdések segítenek abban, hogy az érzés irányt mutasson, és ne frusztráljon.

Mi az, amin érdemes változtatni – és mi az, amin nem?

Nem kell mindent újragondolni. Sőt, az túlterhelő lenne.

Érdemes viszont felismerni az energiarabló rutinokat és csökkenteni a felesleges megfelelést. Továbbá teret hagyni a regenerációnak.

Nem érdemes belemenni olyan körökbe, hogy bizonyítani akarunk magunknak vagy másoknak. Megpróbáljuk újra feltolni a régi tempót és figyelmen kívül hagyni a jelzéseket.

A veszteség narratívája helyett az átállás narratívája

Ha a „régen jobban bírtam” mondat veszteségtörténetté válik, akkor frusztrál.
Ha viszont átállási jelzésként értelmezzük, akkor hasznos információvá válik.

Nem azt mondja, hogy „kevesebb lettél”.
Azt mondja, hogy változtál.

Az ÉletPlusz szemlélet: együttműködés önmagunkkal

Ebben az életszakaszban az a cél, hogy jól osszuk be azt, amit ténylegesen bírunk.

Az érzés, hogy „régen jobban bírtam”, nem ellenség.
Inkább egy finom, belső jelzés arra, hogy ideje újrahangolni az egyensúlyt.

És ha ezt időben megtesszük, sokan tapasztalják meg, hogy a következő évek könyebbé és tudatosabbá válhatnak.