Egyedül jó, magányosan már kevésbé – hol húzódik a határ?

Van, amikor alig várjuk, hogy végre becsukódjon mögöttünk az ajtó, és egy kicsit senkihez se kelljen alkalmazkodni. Máskor ugyanez a csend már egészen mást jelent. Hiányzik valaki, akit felhívhatnánk, akivel megihatnánk egy kávét, vagy akinek egyszerűen elmesélhetnénk, mi történt velünk aznap. Egy darabig jól esik egyedül lenni, egy idő után viszont már jó lenne, ha valaki megtörné a csendet. De hol van a határ?

Egyedül lenni és magányosnak lenni két különböző élmény

Az, hogy szeretünk időnként egyedül lenni, önmagában semmit nem mond arról, mennyire vagyunk magányosak. Az egyedüllét lehet tudatos választás. Ilyenkor jólesik a saját ritmusunkban tölteni az időt, rendezni a gondolatainkat, vagy egyszerűen csendben lenni egy kicsit.

A magány viszont már személyes megélés, az az állapot, amikor a kapcsolódás hiányzik. Lehet körülöttünk család, dolgozhatunk emberek között, válthatunk naponta tucatnyi üzenetet, mégis érezhetjük úgy, hogy nincs kivel igazán beszélgetnünk.

A társas elszigeteltség megint mást jelent. Ebben az esetben ténylegesen kevés kapcsolat és érintkezés van jelen az ember életében. 

Vagyis érezheti valaki jól magát sok egyedül töltött idővel, miközben más akár egy zsúfolt nap végén is magányosan érhet haza.

Honnan tudhatjuk, hogy valami nincs rendben?

Erre aligha lehet órákban vagy találkozások számában válaszolni. Van, akinek egy mozgalmas hét után szüksége van egy teljes hétvégére otthon, más már egy csendes nap után vágyik arra, hogy találkozzon valakivel.

Talán többet mond az, milyen érzést hagy bennünk az egyedül töltött idő. Jól esett a csend? Volt kedvünk olyan dolgokkal foglalkozni, amelyeket szeretünk? Feltöltődve keressük újra mások társaságát?

Érdemes felfigyelni arra, ha az egyedüllét hosszabb ideje inkább üresnek érződik, egyre kevesebb emberrel beszélünk, és már azokat a találkozásokat is nehéz megszervezni, amelyekre valójában vágyunk. Az is árulkodó lehet, amikor lenne kedvünk felhívni valakit vagy elmenni valahová, de újra és újra arra jutunk, hogy inkább hagyjuk.

A kapcsolataink is átrendeződhetnek

Fiatalabb korban sok kapcsolat szinte magától épül. Naponta találkozunk ugyanazokkal az emberekkel az iskolában, az egyetemen, később pedig gyakran a gyerekek óvodája, iskolája vagy a munkahely hoz új ismeretségeket.

Az évek múlásával ezek a természetes találkozási pontok változhatnak. A gyerekek felnőnek, munkahelyet válthatunk, elköltözhetünk, a régi barátok élete más irányba indulhat. Előfordul, hogy egy korábban szoros barátság lassan évi néhány telefonbeszélgetésre ritkul, egyszerűen azért, mert más lett az életünk ritmusa.

Felnőttként pedig új barátságok ritkábban jönnek létre csak úgy maguktól. Hiszen, már nincs feltétlenül mellettünk valaki nap mint nap, akivel idővel egyre többet beszélgetünk. Gyakran nekünk kell megtenni az első lépést.

Új barátok éretebb korban

Talán furcsán hangzik negyvenöt vagy ötven felett azt mondani valakinek, hogy szeretnénk új barátokat találni. Pedig az igény a kapcsolódásra nem tűnik el attól, hogy már régen magunk mögött hagytuk az iskolás éveket.

Ebben sokat segíthetnek azok a helyek, ahová rendszeresen visszatérünk. Egy túracsoport, tanfolyam, könyvklub, sportközösség vagy önkéntes program azért is teremthet jó helyzetet az ismerkedéshez, mert ugyanazokkal az emberekkel találkozunk újra és újra. Van idő arra, hogy a rövid beszélgetésekből lassan ismeretség, később akár barátság legyen.

És persze az is megtörténhet, hogy kezdeményezünk, mégsem lesz belőle szorosabb kapcsolat. Mégis érdemes teret hagyni az új ismeretségeknek.

Mennyi kapcsolódás elég?

Erre valószínűleg mindenkinek más a válasza. Valaki nagy társaságban érzi igazán jól magát, másnak két-három közeli ember adja azt az érzést, hogy van kire számítania. Olyan is van, aki sok időt szeret egyedül tölteni, és ettől érzi kiegyensúlyozottnak a mindennapjait.

Ezért inkább arra koncentráljunk, hogy van-e kivel megosztanunk a dolgainkat? Akad-e valaki, akit jólesik felhívni egy nehéz nap után? Akinek elküldünk egy képet, mert tudjuk, hogy érteni fogja, miért tetszett nekünk? Van kivel beülni valahová, sétálni egyet, vagy csak beszélgetni minden különösebb apropó nélkül?

És ugyanilyen fontos lehet az is, hogy időnként jól esik-e egyedül maradnunk. Mert a saját társaságunk élvezete és a másokhoz való kapcsolódás nagyon jól megfér egymás mellett. És a legjobb az, amikor mindkettőnek van helye az életünkben.