A kor nem határ - (Ön)gondoskodás
egy változó világban

Szakmai program a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon Egészségügyi Vállalat együttműködésében.



Top

45 felett címkéjű tartalmak

ÉletPlusz / Tartalmak ebben a témában: "45 felett"

Miért tesz jót az agyunknak, ha új dolgokat tanulunk 45 felett?

Mikor tanultál utoljára valami újat? Egy idegen nyelv első mondatait, egy tánclépést, egy festési technikát vagy akár egy sportot. Az újdonságok egyfelől élményt adnak, másrészt az agyunknak is jót tesznek, és erre 45 felett talán még nagyobb szükségünk van, mint korábban. Van valami izgalmas abban, amikor újra kezdők lehetünk. Egyszerre kíváncsivá és bizonytalanná tesz bennünket, hiszen ismét olyan helyzetbe kerülünk, ahol még nem tudunk mindent. Gyerekként ez természetes volt. Felnőttként egyre ritkábban engedjük meg magunknak. Pedig az agyunk egész életünkben képes alkalmazkodni és fejlődni. Minden új élmény, új készség vagy szokatlan feladat arra ösztönzi, hogy új kapcsolatokat hozzon létre az idegsejtek között. Ezt a képességet nevezik neuroplaszticitásnak, és ma már tudjuk, hogy jóval tovább megmarad, mint korábban gondolták. Az újdonság felébreszti az agyat 45 felett A hétköznapok nagy részét...

Barátság 45 felett – miért más, és miért fontosabb, mint valaha? 

45 felett sokszor azt vesszük észre, hogy a baráti körünk átalakul. Kevesebb az idő, ritkábbak a találkozások, mégis talán soha nem volt akkora szükségünk valódi barátokra, mint most.  Fiatalon a barátság magától értetődő volt. Iskola, egyetem, munkahely, a kapcsolatok természetes közegben alakultak ki. Nem kellett szervezni, külön időt találni rá. Egyszerűen együtt voltunk.  Életközépen ez megváltozik. A napirendünk tele van, a felelősségeink megszaporodnak, a barátaink más életszakaszban lehetnek. Van, aki külföldre költözik, van, aki elmerül a munkában, más a családra koncentrál.  A barátság már nem automatikus. Tudatosságot igényel.  Miért ritkulnak a barátságok? Ebben az életszakaszban a kapcsolatok természetes módon lazul. Nem feltétlenül konfliktus miatt, hanem mert más irányba visz minket az élet. Előfordul, hogy már nem ugyanazok a témák érdekelnek minket. Vagy éppen más tempóban élünk.  Ez néha veszteségélménnyel jár. Fontos kimondani: teljesen...

Reggeli rutin 45 felett: hogyan adjunk valódi energiát a napunknak? 

Talán sokaknak ismerős az érzés, amikor már azelőtt elfáradtunk, hogy igazán elkezdődne a nap. Ha 45 felett vagyunk, a reggeleink minősége sokkal jobban meghatározza a hangulatunkat, mint korábban. De hogyan alakíthatunk ki olyan rutin, ami valóban feltölt?  Pontosan tudjuk, milyen egy rosszul induló nap. Késve kelünk, kapkodunk, kimarad a reggeli, az első kávéval próbáljuk megoldani az energiaszintet. Délelőtt még pörgünk, délutánra viszont teljesen elfogyunk.  A reggeli rutin nem egy trendi dolog. Inkább egy stabil keret, ami segít abban, hogy ne sodródjunk bele azonnal a rutinszerű feladatokba.  Reggeli rutin: az első 30 perc számít Nem kell hajnali négykor kelni, és nem kell kétórás meditáció. A lényeg az, hogyan használjuk ki jól az első fél órát.  Ami jól működhet:  ébredés után azonnali telefonnyomkodás helyett pár perc csend  egy pohár víz  könnyű átmozgatás vagy nyújtás  néhány mély légzés  Apróságoknak tűnnek, mégis segítenek abban, hogy ne stresszreakcióval indítsuk a napot.  Mozgás, mint ébresztés 45 felett az anyagcserénk lassabb, az...

Önbizalom újraépítése életközépen 

Előfordulhat, hogy már sok mindent letettünk az asztalra, mégis bizonytalanabbak vagyunk, mint fiatalon. Ha bennünk is ott motoszkál a kérdés, hogy „vajon most merre tovább?”. Érdemes megállnunk és megvizsgálnunk az önbizalom kérdését, és ha úgy érezzük, nem állunk jól vele, akkor helyezzük új alapokra azt, amit önmagunkról gondolunk.  Amikor megváltozik a mérce Életközépen gyakran észrevesszük, hogy az a mérce, ami húsz éve hajtott minket, már nem motivál ugyanúgy. Lehet, hogy korábban a karrier, a teljesítmény vagy a külső visszajelzés volt a fő kapaszkodónk. Most viszont egyre fontosabbá válik a belső egyensúly, az egészség, a hitelesség.  Ha ragaszkodunk a régi elvárásainkhoz, könnyen elégedetlenek leszünk magunkkal. Az önbizalom újraépítése gyakran azzal kezdődik, hogy megengedjük magunknak: más céljaink legyenek, mint korábban.  A tapasztalat, mint erőforrás Már nem vagyunk kezdők az életben. Voltunk nehéz helyzetekben, hoztunk rossz és...

Közösség 45 felett: miért élünk tovább, ha tartozunk valahova? 

45 felett egyre jobban érezzük, hogy nem csak a mozgás számít, hanem az is, kikkel vagyunk együtt. A közösség nem pusztán társaság. Védőháló, motiváció és sokszor életkedv is egyszerre.  Ahogy telnek az évek, sokunk élete beszűkül. A munka és a család hosszú ideig kitölt mindent, aztán egyszer csak több szabadidőnk lesz, és kevesebb rendszeres kapcsolódásunk. A gyerekek önállóbbak, a munkahelyi közeg átalakulhat, a baráti kör ritkul. Ilyenkor különösen felértékelődik a közösség szerepe.  A tartozás alapvető szükséglet Szeretjük azt hinni, hogy függetlenek vagyunk, de a kapcsolódás iránti igényünk nem múlik el az évek során. Sőt. Az élet előre haladtával talán még fontosabbá válik, hogy legyen egy közeg, ahol számítunk.  A kutatások szerint a stabil társas kapcsolatok összefüggnek a hosszabb élettartammal és a jobb mentális egészséggel. A rendszeres közösségi aktivitás csökkentheti a magány érzését, ami bizonyítottan kockázati...

Hogyan változik a testünk 45 felett, és hogyan támogathatjuk tudatosan? 

Ha 45 felett néha úgy érezzük, a testünk már nem ugyanazt a ritmust diktálja, mint régen, érdemes megállnunk egy pillanatra és figyelni rá. Nézzük meg együtt, mit üzen, és hogyan tudjuk úgy támogatni, hogy a következő évtizedekben is erős társunk maradjon.  45 felett sokszor egyszer csak azt érezzük, hogy a testünk nem ugyanúgy reagál, mint húsz vagy harminc éve. Ugyanannyit eszünk, mégis könnyebben ránk jön pár kiló. Egy rossz éjszaka jobban megvisel. Egy intenzívebb nap után több idő kell a regenerálódáshoz.   Egy ideig próbálhatjuk ugyanúgy csinálni a dolgokat, mint korábban. Több edzés, kevesebb evés, még egy kávé. Aztán előbb-utóbb rájövünk: ez már egy másik életszakasz.   Az izmaink csendes visszahúzódása Az egyik legkevésbé látványos, mégis legfontosabb változás az izomtömeg csökkenése. 45 felett, ha nem figyelünk rá, évente akár 1%-ot is...

LifeOn kampány folytatásaként létrejött ÉletPlusz program szakmai partnere a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány.


WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől