A kor nem határ - (Ön)gondoskodás
egy változó világban

Szakmai program a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon Egészségügyi Vállalat együttműködésében.



Top

Életmód

ÉletPlusz / Életmód (Page 2)

Mit együnk 50 felett tavasszal? – 1 hetes mintaétrend

Ha 50 felett szeretnénk több energiát, jobb emésztést és kiegyensúlyozottabb napokat, az étrendünkön érdemes tavasszal finomítani. Mutatunk egy konkrét, egy hétre összeállított mintát, amit könnyen a saját életünkhöz igazíthatunk.  Ahogy több lesz a fény és hosszabbodnak a nappalok, a testünk is átáll egy kicsit. Nehezebb, téli ételek után jól esik a könnyedség, de közben fontos, hogy ne veszítsük el a stabilitást az étkezésben. Ebben az életkorban az izomtömeg megőrzése, a kiegyensúlyozott vércukorszint és az emésztés támogatása mind fontos szerepet kell, hogy kapjon.  A tavaszi étrend kialakítása inkább amolyan finom hangolás. Több friss zöldség-gyümölcs kerül bele, kicsit könnyebbé válnak fogások.  Hogyan érdemes felépíteni a napot? A nap ritmusa sokat számít. Ha van egy stabil ritmus, könnyebb elkerülni a délutáni kifáradást.  Reggel jól jön egy fehérjében gazdag étkezés, ami nem dobja meg hirtelen a vércukrot. Ebédnél érdemes a zöldségekre és a teljes értékű alapanyagokra támaszkodni....

3 apró szokás, amitől energikusabb lesz a napunk 

Ha napközben gyakran elfogy az energiánk, nem feltétlenül több pihenésre van szükségünk, hanem néhány jól eltalált napi rutinra. Íme három egyszerű szokás, amik rövid időn belül érezhető különbséget hozhat.  45 felett egyre pontosabban érezzük, mi mennyit vesz ki belőlünk. Egy rosszul induló reggel, egy kihagyott étkezés vagy egy végigdolgozott nap sokkal jobban megterhel minket, mint korábban. De mégis, mit tehetünk azért, hogy az energiaszintünk egyenletesebb legyen a nap folyamán?  1. Kezdjük a napot mozgással Nem kell hosszú edzésre gondolni. Már 10–15 perc könnyű mozgás is segíthet „beindítani” a napot. Egy rövid séta, néhány nyújtó gyakorlat vagy egy könnyű torna is elég lehet. A mozgás serkenti a keringést, és sokszor már reggel érezhetően javítja a közérzetet.   2. Figyeljünk a reggelire A nap első étkezése meghatározza, hogyan alakul az energiaszintünk délelőtt. Ha csak kávéval indítunk, gyakran hamar jelentkezik a fáradtság.  Egy...

Vitaminok tavasszal: tényleg kell még a D-vitamin? 

Tavasszal felmerülhet bennünk a kérdés, hogy ha végre süt a nap, szükséges-e még a D-vitamin? Nézzük meg, mi történik ilyenkor a szervezetünkben, és hogyan érdemes dönteni ebben az időszakban.  Ahogy megérkeznek a napsugarak, könnyű azt gondolni, hogy a D-vitamin pótlása már nem aktuális. Többet vagyunk kint, világosabbak a reggelek, és egy kicsit visszatér az energiaszintünk is.  A helyzet azonban ennél árnyaltabb.  Miért fontos a D-vitamin? A D-vitamin több szempontból is kulcsszerepet játszik a szervezet működésében. Hozzájárul a csontok egészségéhez azáltal, hogy segíti a kalcium felszívódását, emellett az izmok megfelelő működésében is részt vesz, ami 45–50 felett különösen fontos a stabilitás és a mozgékonyság megőrzéséhez. Az immunrendszer működését is támogatja, és kutatások szerint a hangulatunkra, energiaszintünkre is hatással lehet. Ha tartósan alacsony a szintje, azt nem mindig érezzük azonnal, mégis befolyásolja, mennyire vagyunk kiegyensúlyozottak a mindennapokban.  Elég a...

Megosztás

Mi okozza a tavaszi fáradtságot?

Mostanra már több a napfény, mégis sokszor fáradtabbnak érezzük magunkat, mint télen. Ha napközben nehezebben koncentrálunk, vagy nincs elég energiánk, érdemes megnézni, mi állhat a tavaszi fáradtság háttérben.  Ahogy véget ér a tél, sokan számítunk rá, hogy automatikusan jobban leszünk. Több napfény, több mozgás, frissebb levegő. Ehhez képest gyakran pont az ellenkezőjét tapasztaljuk. A reggelek nehézkesen indulnak, az energiaszintünk délutánra visszaesik, és szétszórtak vagyunk.  Ez az úgynevezett tavaszi fáradtság, ami valójában több tényező együttállása.  Átáll a szervezetünk A téli hónapok után a testünknek alkalmazkodnia kell a megváltozott fényviszonyokhoz és hőmérséklethez. A hormonális rendszerünk – különösen a melatonin és a szerotonin szintje – ilyenkor új egyensúlyt keres. Az átmenet nem azonnali. Néhány hétig eltarthat, mire „utolérjük” a tavaszt.  Kimerült raktárak A tél végére gyakran alacsonyabb a vitaminszintünk, különösen a D-vitaminé. Kevesebb friss zöldséget eszünk, kevesebbet vagyunk a szabadban. Az energiaraktáraink is megcsappanhatnak, ami hozzájárulhat a fáradtsághoz, még...

Párkapcsolat 50 felett: újrakezdés tudatosabban 

Lehet, hogy hosszú házasság után maradtunk egyedül, lehet, hogy válás vagy gyász után próbálunk újra nyitni. 50 felett a párkapcsolat már nem ugyanazt jelenti, mint húszévesen, és talán nem is baj.  Életközépen sok minden letisztul bennünk. Tudjuk, mit bírtunk el korábban, miben fáradtunk el, mi az, amit már nem szeretnénk újra átélni. Egy új kapcsolat ilyenkor nem romantikus ködben indul, hanem tapasztalattal a hátunk mögött. Ami egyszerre ad biztonságot és hoz bizonytalanságot is.  Már nem ugyanazok vagyunk 50 felett nem a nulláról indulunk. Van múltunk, történetünk, esetleg felnőtt gyerekeink, kialakult életünk. Egy új kapcsolat nem tiszta lap, hanem két kész élet összehangolása. Több egyeztetést, beszélgetést, türelmet igényel.  Fiatalon sokszor alkalmazkodtunk, mert féltünk az elvesztéstől. Most már gyakrabban merjük kimondani, mire van szükségünk. Ez egészségesebb alap lehet, még ha néha kényelmetlen is.  A félelmek természetesek Újrakezdeni 50 felett bátorság....

Nordic walking, úszás vagy jóga? Ízületkímélő mozgásformák 45 felett 

45 felett sokszor már nem az a kérdés, hogy mozogjunk-e, hanem az, hogyan tegyük úgy, hogy az ízületeink is hálásak legyenek érte. Nézzük meg együtt, milyen mozgásformák vannak, és mikor melyik lehet a legjobb választás.  Egyre többen tapasztaljuk, hogy a korábbi, nagy terheléssel járó sportok után sajognak a térdeink, a derekunk érzékenyebb, a regeneráció hosszabb. Ettől még nem kell lemondanunk az aktív életmódról. Inkább okosabban választunk.  Az ízületkímélő mozgás 45 felett már befektetés a következő évtizedekbe.  Nordic walking: több, mint séta A Nordic walking első ránézésre egyszerű sétának tűnik botokkal. Valójában az egész testet megdolgoztatja. A karok aktív használata miatt a felsőtest izmai is bekapcsolódnak, miközben a térd terhelése csökken.  Miért szeretjük 45 felett?  javítja az állóképességet  kíméli a térdet és a csípőt  szabad levegőn végezhető  könnyen beilleszthető a hétköznapokba  Különösen jó választás, ha ülőmunkát végzünk, és szeretnénk átmozgatni a...

Reggeli rutin 45 felett: hogyan adjunk valódi energiát a napunknak? 

Talán sokaknak ismerős az érzés, amikor már azelőtt elfáradtunk, hogy igazán elkezdődne a nap. Ha 45 felett vagyunk, a reggeleink minősége sokkal jobban meghatározza a hangulatunkat, mint korábban. De hogyan alakíthatunk ki olyan rutin, ami valóban feltölt?  Pontosan tudjuk, milyen egy rosszul induló nap. Késve kelünk, kapkodunk, kimarad a reggeli, az első kávéval próbáljuk megoldani az energiaszintet. Délelőtt még pörgünk, délutánra viszont teljesen elfogyunk.  A reggeli rutin nem egy trendi dolog. Inkább egy stabil keret, ami segít abban, hogy ne sodródjunk bele azonnal a rutinszerű feladatokba.  Reggeli rutin: az első 30 perc számít Nem kell hajnali négykor kelni, és nem kell kétórás meditáció. A lényeg az, hogyan használjuk ki jól az első fél órát.  Ami jól működhet:  ébredés után azonnali telefonnyomkodás helyett pár perc csend  egy pohár víz  könnyű átmozgatás vagy nyújtás  néhány mély légzés  Apróságoknak tűnnek, mégis segítenek abban, hogy ne stresszreakcióval indítsuk a napot.  Mozgás, mint ébresztés 45 felett az anyagcserénk lassabb, az...

Önbizalom újraépítése életközépen 

Előfordulhat, hogy már sok mindent letettünk az asztalra, mégis bizonytalanabbak vagyunk, mint fiatalon. Ha bennünk is ott motoszkál a kérdés, hogy „vajon most merre tovább?”. Érdemes megállnunk és megvizsgálnunk az önbizalom kérdését, és ha úgy érezzük, nem állunk jól vele, akkor helyezzük új alapokra azt, amit önmagunkról gondolunk.  Amikor megváltozik a mérce Életközépen gyakran észrevesszük, hogy az a mérce, ami húsz éve hajtott minket, már nem motivál ugyanúgy. Lehet, hogy korábban a karrier, a teljesítmény vagy a külső visszajelzés volt a fő kapaszkodónk. Most viszont egyre fontosabbá válik a belső egyensúly, az egészség, a hitelesség.  Ha ragaszkodunk a régi elvárásainkhoz, könnyen elégedetlenek leszünk magunkkal. Az önbizalom újraépítése gyakran azzal kezdődik, hogy megengedjük magunknak: más céljaink legyenek, mint korábban.  A tapasztalat, mint erőforrás Már nem vagyunk kezdők az életben. Voltunk nehéz helyzetekben, hoztunk rossz és...

Közösség 45 felett: miért élünk tovább, ha tartozunk valahova? 

45 felett egyre jobban érezzük, hogy nem csak a mozgás számít, hanem az is, kikkel vagyunk együtt. A közösség nem pusztán társaság. Védőháló, motiváció és sokszor életkedv is egyszerre.  Ahogy telnek az évek, sokunk élete beszűkül. A munka és a család hosszú ideig kitölt mindent, aztán egyszer csak több szabadidőnk lesz, és kevesebb rendszeres kapcsolódásunk. A gyerekek önállóbbak, a munkahelyi közeg átalakulhat, a baráti kör ritkul. Ilyenkor különösen felértékelődik a közösség szerepe.  A tartozás alapvető szükséglet Szeretjük azt hinni, hogy függetlenek vagyunk, de a kapcsolódás iránti igényünk nem múlik el az évek során. Sőt. Az élet előre haladtával talán még fontosabbá válik, hogy legyen egy közeg, ahol számítunk.  A kutatások szerint a stabil társas kapcsolatok összefüggnek a hosszabb élettartammal és a jobb mentális egészséggel. A rendszeres közösségi aktivitás csökkentheti a magány érzését, ami bizonyítottan kockázati...

Biológiai vs. naptári életkor: mit tehetünk, hogy fiatalabbak maradjunk belül?

Lehet, hogy a személyink szerint 50 évesek vagyunk, de a testünk nem feltétlenül ugyanannyit “élt”. Nézzük meg, mitől függ a biológiai életkor, és mit tehetünk ma azért, hogy évekkel fiatalabbnak érezzük magunkat.  Amikor betöltünk egy újabb kerek számot, könnyű azt gondolni, hogy ennyi idősek lettünk. A naptári életkor egyszerű adat. A biológiai életkor viszont azt mutatja meg, milyen állapotban van valójában a szervezetünk. A kettő nem mindig jár együtt.  Ismerünk hatvanéveseket, akik energikusabbak, mint mások negyvenöt évesen. És fordítva is igaz. A különbség nem pusztán genetika kérdése. Sokkal inkább az, hogyan élünk nap mint nap.  Mit jelent a biológiai életkor? A biológiai életkor azt tükrözi, milyen állapotban van a szív- és érrendszerünk, az izomzatunk, az anyagcserénk, az idegrendszerünk. Befolyásolja a gyulladásszint, a hormonális egyensúly, az alvásminőség és a stresszterhelés...

LifeOn kampány folytatásaként létrejött ÉletPlusz program szakmai partnere a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány.


WordPress Cookie Értesítés a Real Cookie Bannertől